Keresztanyám a Szeretet önzetlen királynője.
Isten rendelte hatalmát, mielőtt Földre küldte.
Rábízott égi titkokat növekvő hitbe rejtve;
Szülők-formálta öntudat, kalász lett, szemre fejtve.
Sötét felhők vihara közt nem tört, épült a lélek.
Jézus az úton társa, mert Köntöst kapott, Fehéret.
Templom a másik otthona, s a rászorulók gondja.
Feladatra jelölte Őt Krisztus – tervét kibontva.
Szeretetre hajlik szíve, ez életének fénye.
A remény lángját hozza le, megtört éltek sebére.
Azt teszi, amit tenni kell; szolgál keresztényképpen.
Így lesz Ő felkiáltójel a világ „vak” szemében.
Családunk méltán büszke Rá. Mind tanulhatunk tőle…
Érezzük. Jó, hogy van nekünk, hisz számunkra is áldás.
Példájából meríthetünk, s ez mindenkor KIHÍVÁS!