Dicsfény övezte, kilépett a sírból.
Láthatatlan lépte utunk megszentelte.
Gondoktól terhes, lankadt vállainkról
az életigát magához ölelte.
Mindenki belsejébe adott választ.
Nyomor, szegénység, nyitott könyv előtte.
Ha a „versenyben” majd végképp kifáradsz,
megszólít, mert a halált is legyőzte.
Tán Ő előtted arctalan legenda,
s meglep e fénylő köntös fedte jóság.
Hallottál róla, s így füledbe csengő
templomok mélyén megsejtett valóság.
Zörget benned szelíden, sose vádol.
Alázatos sebét mutatja némán.
Nincstelen éned szikrát fogva lángol
elveszett álmod üszkös maradékán.
Örülni kezdesz, hisz semmi nem vész el.
Két megdicsőült kéz tenyerén tartja
életed. Minden bukással, reménnyel,
tajték között ível a TULSÓ PARTRA.