A rádió tüzes híreket ont.
Kibontott háromszínű lobogók...
tüntet az ifjúság... szíve felett
kokárdák nyílnak... és nő a menet,
mint ellenállhatatlan áradat...
követelések... gyújtó jelszavak...
De Kati a konyhán mást is jelent:
"Édesanyám, Lacika odabent
padlón fekszik a zongora alatt."
Édesanya a hírre beszalad.
Mit mível az a semmirevaló?
Pokróc az ágy, pokróc a takaró...
Hozzáhajol. Valami baja van?
Lacika ránéz: "Csak edzem magam!"
S a tekintet elszánt és kemény.
Hajnalig kitart furcsa fekhelyén.
Kiságya várja puhán, üresen.
"Edzem magam!"
- A rádiót lesem:
utcai harcok... vér... statárium...
És elgondolkozom a kisfiún.
Szívét hazaszeretet járta át,
s egész éjszaka "edzette magát",
hogy megállja a helyét emberül
ha üt az óra s a sor rákerül.
Vér... vér... Sok drága élet ottmarad...
De kis Lacik készülnek ezalatt,
s felsorakoznak: élő felelet!
Kokárda nyílik a szívük felett!
Jövőt virágzik a véres jelen!...
Vigyázz reájuk, édes Istenem!