Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön, a te kezed jó Anyám Rettentő semmi mélyén álltam Közelgő létem hajnalán; A te két kezed volt a mentőm s a fényes földre helyezett… Add ide, – csak egy pillanatra, – Hadd csókolom meg kezedet! Ez a kéz áldja, szenteli meg A napnak étkét, italát Ez a kéz vállalt életére Gyilkos robotban rabigát, Ez tette értünk nappalokká A nyugodalmi perceket… Add ide, – csak egy pillanatra, – Hadd csókolom meg kezedet! Hányszor ügyelt rám ágyam mellett, Ha éjsötétbe dőlt a föld, Hányszor csordúlt a bánat könnye, Amit szememről letörölt, Hányszor ölelt a szent kebelre, Mely csupa, csupa szeretet! – Add ide, – csak egy pillanatra, – Hadd csókolom meg kezedet! Ha megkondult az est harangja Keresztvetésre tanitott, Felmutatott a csillagokra, Ugy magyarázta: ki van ott; Vasárnaponként kora reggel A kis templomba vezetett… Add ide, – csak egy pillanatra, – Hadd csókolom meg kezedet! Lábam alól, ha néha, néha El is tévedt az igaz út, Ujjaid rögtön megmutatták: Látod a vétek szörnyü rút! – Ne hidd Anyám, ne hidd hogy egykor Feledni birnám ezeket!… Add ide, – csak egy pillanatra, – Hadd csókolom meg kezedet! Oh, hogy igy drága két kezeddel Soká vezess még, adja ég; Ha csókot merek adni rája Tudjam, hogy lelkem tiszta még. Tudtam, hogy egy más, szebb hazában A szent jövendő nem veszett! – Add ide, – csak egy pillanatra, – Hadd csókolom meg kezedet! A legáldottabb kéz a földön A te két kezed, jó Anyám! Mindenki áldja közeledben: Hát én hogy is ne áldanám?! Tudom megáldja Istenünk is, Az örök Jóság s Szeretet! – Némán, nagy, forró áhitattal, Csókolom meg a kezedet!