Pannon siratófal, bazalt-csömör a Ság.
Csak nyersfordítás a nyűhető valóság,
a lélek csöngettyűit
sajdulat rázza, míg toboroz szavakat
mind a mondhatatlan gondolat, mit az agy
kényszerűen vérbe ürít.
Az igazság, mint a szifilisz, fekélylik.
Bazalt-csömör a Ság, sorsunktól setétlik,
szikláit átok vássa,
mögöttünk irtózva összesúg az erdő,
csak az öncenzúra, mi bennünk egyre nő,
s gerincünk sorvadása.
Méltóságunk oda, megsilányul vértünk,
okosságnak hisszük tehetetlenségünk,
mert félünk, félünk, félünk:
írmagszakadásig zsarolt véreinket
árvaságra hagyjuk, soha nem védjük meg-:
nem évül el a bűnünk.
A múltunk elorzott idegen vidék lett,
gyöterelm-ugar, mit lep pernye-ígéret:
megkaptuk ránkmért jussnak
az őrtűz méhéből barbármód kikotort,
elüszkült csontvázzal tengő csipkebokort.
Bárdneszű őszök dúlnak.
Egünkön keselyű, mint napfogyatkozás,
kanócát keresi bennünk egy robbanás,
büntető és kegyosztó.
Bazalt-csömör a Ság, pannon siratófal,
nekicsattanunk hát komorló homlokkal,
de elmarad az echó.