A főváros vad zajából
Csöndes falucskába jöttem.
Erős, szálas, napbarnított
Munkásnép sürög köröttem.
«Dícsértessék az Úr Jézus!»
Hangzik, mintha egy szív zöngné.
Szívem reszket s visszazengi:
- Mindörökké! Mindörökké!
Milyen régen nem hallottam!
Milyen édes, tiszta szózat!
Soha szebbet, gyermekibbet,
Igazabbat, meghatóbbat!
Valami szent, mindeneknél
Üdvözítőbb béke föd bé -
Dícsértessék az Úr Jézus!
Mindörökké! Mindörökké!
Hallom itt is, hallom ott is,
Egy órában szinte százszor.
Igy köszönt a módos gazda,
Kapás ember, libapásztor.
A sok hazug «Van szerencsém!»
Nem öli a lelkem többé -
Dícsértessék az Úr Jézus!
- Mindörökké! Mindörökké!
Tele van a szűz levegő
Ezzel a szent, drága névvel,
A világot átölelő
Égi szeretet nevével.
Mintha a bút elaltatná,
A sebeket mind bekötné -
Dícsértessék az Úr Jézus!
- Mindörökké! Mindörökké!
Mintha künn, a dombtetőkön,
A sugárzó nagy melegbe,
Habzó vetés zöld hullámán,
Áldásával Ő lebegne.
Tiszta glóriája tesz itt
Eget, földet tündöklőbbé -
Dicső neve dícsértessék
- Mindörökké! Mindörökké!