S élni igazán szeretnék…
Nem úgy, amiként sokan élnek,
Dolgoznak, sírnak, nevetgélnek…
Vagy éltek fáraók a trónon
És szirének a szigetparton
Kis eszkimók a jégtengeren,
Vagy ősatyánk az Édenkertben.
Kik a világgal nem törődtek,
Könyörületes szívvel jártak,
Jutalmat senkitől sem vártak.
Szerettek szívvel, szájjal, tettel,
Nem sújtottak senkit kereszttel,
De ők viselték mások terhét,
Testvérül fogadták a szegényt.
Mindenki üldözte, gúnyolta,
Otthonuk volt a katakomba.
Kiket bántott fagy, jégeső, hó,
Kikre e világ nem volt méltó.
Élni igazán, búban, bajban,
Imádkozni a nagy viharban.
Szenvedni Krisztusért keresztet,
Vállalni börtönt, rabbilincset.
Bemenni tüzes kemencébe,
Dobatni oroszlánverembe.
Ha kell szenvedni hajótörést,
Hogy így törjek az Igének rést.
És életemnek mártírvére,
Legyen a szeretet pecsétje.
Ilyen életnek nagy az ára,
Így élni lelkem leghőbb vágya.
Megváltom, hozzád száll imám,
Taníts meg élni igazán!