Kedves test! hát itt szemléllek
A holtak között, -
Belőled ama nagy lélek
Már kikőltözött, -
A keskeny emberformába
Minthogy meg nem fért:
Eredeti hazájába
Innen visszatért.
Tőle megfosztattunk,
Csak sírni maradtunk.
Óh halál!
Hogy valál
Ilyen kegyetlen?
Aki esztendők sokságát
Élni méltó volt,
Alig élte ifjúságát,
Véletlen megholt.
Életének tavaszára
Alig juthatott,
A jó lelkek fájdalmára
Elragadtatott.
Engemet s árváját,
Barátit, hazáját,
Íly korán,
Szaporán
Bánatra hagyá.
Lehet-é szívnek keserve
Oly, mint az enyim,
Midőn itt látom heverve
Kedves Czinderym?
Nevem nem Mária lészen,
Hanem Mára már,
Mert keservvel folyt egészen
Nékem e pohár.
Elfelejthetetlen,
Szerelmes, egyetlen
S hív pár volt,
Kit e bolt
Örökre elzárt.
Lelkem sűrű sohajtását
Égig emelem;
De szívem vígasztalását
Sehol nem lelem.
Áztatom könnyhullatással
Kincsem fejkövét,
Kiáltom bús zokogással
Czinderym nevét:
De nagyobb kínomra,
Ennyi sok jajomra
Ah, sem ő,
Sem e kő
Nem felel vissza.
Így kell-é tehát nevelnem
Új kínt kínomon?
S gerliceként nyögdécselnem
Árva voltomon?
Nincs, akiben feltaláljam
Veszteségemet,
Nincs enyhítőm, hogy kiálljam
E gyötrelmemet.
Ha már elvesztettem,
Kit híven szerettem:
Csupa jaj,
Kín meg baj
Lész az életem.
Dicső lélek! te elvetted
Méltó sorsodat:
Ne felejtsd el, ha szeretted
Hív galambodat,
Ne felejtsd el, örömednek
Közepette is,
Hogy híve voltam szívednek,
S kedveltél te is,
A menny pitvarában
Több hérók sorában
Vígadjál,
Kedves Pál!
Örök hazádban.
Én pedig ez únt világban
Még itt maradok,
Míg e gyászos árvaságban
Majd elhervadok.
Addig is a sírnak halmát
Meglátogatom
S gyakorta szívem fájdalmát
Itt lejajgatom.
Mind ide temettem
Valamit szerettem:
Óh, remek
Tetemek!
Isten hozzátok!
Alig várom, hogy érhessem
Kimúlásomat,
Hogy ismét megölelhessem
Kedves Pálomat.
Amaz elfelejthetetlen
Mióta felszállt,
Nékem e világ kietlen
Pusztasággá vált.
Óh, egek hajléki!
Sírhalmok árnyéki!
Lelkemet,
Testemet
Fogadjátok bé!