Elképzelem a kisdedet,
az Isten lélegezhetett,
mikor a jászol peremén,
csillagot ringatott a fény.
Még nem hallotta senkise,
hogy megdobban a Föld szíve,
hogy az a kezdet és a vég,
amikor hozzáér az ég.
S én nem véletlen tudom ám,
hogy megbotlik a tudomány,
bogozza, ki voltál, s ki vagy,
egy világegyetemi az agy.
S ahogy öregszem, a hitem,
elfér a jászol széliben,
én adtam volna, mégse kért,
csak megfeszült a lelkemért.