Sövényaljban, ketrec mellett,
Édesanyám udvarában
Kinő minden újtavaszra
Gondozatlan, egymagában.
Durva láb meg nem tapodná,
Tán a tyúk se csipked gömbjén;
Szoknyánk széle ha megéri:
Beillatoz, mint a tömjén.
Szűzmária sepert véle
Valamikor Názáretben,
Nála is csak vadon hajtott
Minden udvarszegeletben.
Kis cselédünk tudja ezt így,
S hinni kell hívő szavában,
Ha ily ingyen hajt ki minden
Szegényasszony udvarában.
Krisztus is volt kicsi gyermek,
A forgácsot szertejátszta,
Lába nyomán az olajfa
Húnyt virágát le-lerázta.
– Kicsi udvart, kicsi pitvart
Ott is kellett sepregetni,
Lim-lomot a seprűgallyal
Összeszedni, tűzbevetni.
– Ó Mária, aki minket
Oly irgalmasan szerettél,
Hogy miattunk szent szívedbe
Hétpengéjű tört verettél:
Nézz a szívem udvarába,
Tele gazzal, tele gyommal,
Tört játékkal, únt forgáccsal,
Hullt virágból gyász-halommal.
Szedj egy bokrot seprűfádról,
Sepregess fel udvaromban,
Életemnek csúf szemetjét
Vesd lapátra, tűzre nyomban.
Beh szép is lesz: újra tisztán
Tündökölni szennyezetlen,
Mint a pohár, mint az udvar
Ünnepeste Názáretben..