Egyszer, régen, hajdanában,
Gyönyörű szép képet láttam.
Nem volt festve ez a kép,
Eleven volt, csudaszép.
A hegyek közt jártam-keltem,
Mosolygott az ég felettem,
S bár valék még kis legény:
Ünnep van ma, érezém.
Mentem, mentem, mendegéltem,
Kék ibolyát szedegéltem,
Oszt megálltam hirtelen...
Vajon mi történt velem?
Álltam, álltam mozdulatlan,
Virágszedést félbehagytam,
S fölkiálték: ó de szép!
Két kis lány imádkozék.
Néztem őket meghatottan,
S én is imádságba fogtam:
Ki érettünk meghala,
Imám hozzá szólt vala.
Nem hallám, mit imádkoztak,
Tudom, hozzá fohászkodtak;
S példájukat követém
Húsvétinak szent ünnepén.
Mint két ága két szép fának,
Szépen összehaj ólának,
S nem törődve énvelem,
Imádkoztak szüntelen.
Rég volt... már megöregedtem,
De e napot nem feledtem.
Felejthetetlen ez a kép...
Gyönyörű volt, csudaszép.