Reményik Sándor

Az én szobám

Nem volt ilyen szobám soha: Alacsony kis padlásszoba, De szeme égigérő hegyre néz S a hegy viszont az ő szemébe. Benne nehány bútordarab, Oly durván összerótt, - De visszadobnék minden földi jót, Ha ezért kínálnák cserébe. Ez az én remeteszobácskám. Körül a falon fenyő, páfrány, És vadvirág az asztalon. Szeretteim a nagyvilágban, Látjátok: én most itt lakom. Az ablakokon zöld zsalu van: Nehéz, zöld pilla a szemen, De a szempillát nem csukom be Virrasszon örök-éberen. Nappal lássam, hogy fut a felhő, Éjjel halljam, mit nyög az erdő, S mint zúgnak körül a vizek, - Amen. Nincs tovább. Itt hiszek.