Elmúlt. Hirtelen, mint a többi mind.
Alig jött, és tovasuhant megint.
Év lett volna? Vagy tűnő pillanat?
Mennyi mindenre nem telt, nem maradt.
Rá se értek virággá fesleni
lelkem bimbóban alvó tervei.
Régi adósságok roskasztanak,
mert olyan rövid volt a perc, a nap.
De mélyen egy felismerés sikolt:
Mesterednek csak három éve volt!
És elég volt, és mégse volt kevés.
Tengernyi kín fogadta, szenvedés.
Az elveszett világ váltságra várt.
Milliók hordtak görnyesztő igát.
S ő rövid három földi év után
azt mondhatta: „Elvégeztem, Atyám!“
Abból a három évből lett nekem
szabadulásom, békém, életem,
s aki él, azóta abból él.
Századok tűnnek, mint hulló levél…
De megoldás örökre az marad,
mit Ő elvégzett három év alatt.
Míg három évnek titkát vallatom,
s tűnő évek zenéjét hallgatom,
új évem imádkozva, csendesen
abba az isteni kézbe teszem,
mint valamikor rég egy kisgyerek
az ezreknek elég öt kenyeret
fenn a hegyen kezébe tette le.
S boldog csoda történik vele:
pillanata nem pillanatot ér!
Lesz belőle áldott csodakenyér!
Minden perce, morzsája viszi szét
három év erejének jóízét.