Ajka már nem mozdult, szíve már nem dobbant.
Kihűlt kezét sírva, sírva csókolgattam.
Szemét meg édesen, mély álomra zártam,
Így kellett látnom Őt, drága jó Apámat.
Áldozatos élte elvonul előttem:
Mennyit küzdött, fáradt, míly sok csapás érte!
De Ő mindig bízott, az Istent szerette,
Hitéhez hű maradt, s a hite megvédte.
De nem védte meg Őt sok-sok küzdelemtől,
De mindig megvédte kétségbeeséstől.
Nem védte meg Őt a földi szenvedéstől,
De megvédte pokol örök gyötrelmétől.
Nagy volt. Becsületes. mindig igazmondó.
Mások javát néző, és önfeláldozó.
Amit tett, azt tette nem félig, hanyagul,
Hanem egész szívvel, maradéktalanul.
A szenvedés kelyhét is így ürítette:
Nagy odaadással…/ahogy Jézus tette/.
S ha néha ki-kitört belőle az „ember”,
Alázattal vallta, hogy csak gyarló ember.
S amilyen volt élte, olyan lett halála,
Így ment föl a hegyre… Ő Golgotájára.
Így könyörög értünk most Isten trónjánál:
Egészen, teljesen, várva Mennyországra!